Lassan tényleg már csak az nem érti, aki nem akarja. Kacarászunk itt mi ketten, Orbán és én a Véleményvezéren, akivel nem az a baj, hogy kiszámíthatatlannak mondja a rendszert, hanem az, hogy azt sugallja, mintha ez valami hibája lenne nekije, tehetségtelenségből fakadó bug, holott ez valójában fícsör. A modell roppant egyszerű: egyrészt a költségvetési pénzekből élő intézményeknél vissza kell vágni a normatív keretet a még éppen elégséges összeg 80%-ára, és nyilvánvalóvá tenni, hogy van még pénz, de ahhoz már nem normatív alapon lehet hozzájutni, hanem kézcsókért.
Osztán ebben mi kiszámíthatatlan lenne, kedves Véleményvezér? Évszázados rutinunk van nekünk erre kiépülve, pontosan tudjuk, hogy milyen intenzitással, iránnyal kell érdeket érvényesíteni: lefelé taposni, felfelé nyalni. Egyetemi autonómia? Ja, persze, teljesen autonóm módon szabad nekik nyalniuk, és taposniuk is, még csak az irány kijelölésére sincs szükség, mert ugyanaz az évszázados rutin kiépített bennünk egy sokadik érzéket, amelynek segítségével mi már akkor is tudjuk, hogy mit vár el tőlünk a gazdánk, amikor még meg se szólalt. És még csak olyan nagyon panaszkodni sincs miért, nálunk ez a módija a társadalomszervezésnek teljesen közelfogadott, lásd ehhez az általam többször idézett Laczkovich-jeremiádot, amelyikben azon siránkozik, hogy az állam, tehát a hatalom nem magyarázza el nekik elég érthetően, hogy hogyan kéne tanítaniuk és egyetemet csinálniuk. Rí a jobbágy a kegyúr pontosabb instrukcióiért, és akkor ugye ne röhögjük ki a seggünkkel is azt, amikor az egyetemeink a szájukra veszik az "autonómia" szót. No, hát ha valaki jobbágy szeretne lenni, az igyekezzék felfelé jobban nyalni, lefelé jobban taposni, és ha ügyesen csinálja, akkor megkaphat valamit abból, amit szeretne. Hol itt a kiszámíthatatlanság?
No meg ugye a másrészt, a piac. Ott a teljes elvonás és újraelosztás nem igazán működik, ezért ott is arra kell figyelni, hogy a teljes helyett csak annyit vegyenek el, amennyitől már éppen nem éri meg csinálni a dolgot. Ja, és ott is nyilvánvalóvá tenni, hogy aki hajlandó egyszerre lépni, az megkapja rétesként estére a lehetőséget, hogy neki maradjon valamennyi hasznocskája is. Persze feltétel a kézcsók, de hát nekünk arra már évszázadok óta rááll úgyis a szánk, hol itt a kiszámíthatatlanság?
Például: igen, kicsit sárga, kicsit savanyú ez az útdíjrendszer is, de tessék csak megnézni, hogy mennyire rendszerkonform. A jelenlegi állapot szerint úgy látszik, hogy mindenkinek bé fog baszni, rínak a szakmai szervezetek, hogy csődbe mennek, hasonlók. Igen ám, de már körvonalazódik is a konform megoldás: elvonunk, majd újraosztunk, hogy mégis érje meg, hogy mégse menjenek csődbe a fuvarozók, de persze csak azok, akik arra érdemesnek mutatkoznak. Majd a Nemzeti Fuvarozók Egyesülete szépen visszaosztja az állami visszaosztandókat, junó, kézcsók és már meg is éri fuvarozni. És persze ugyanígy megy ez az élet kismillió másik területén is, épül-szépül az államkapitalizmus, a korporatív-etatista állam, és nem mondhatni, hogy Orbán rosszul csinálná. Kiegyezik azokkal, akiket jó eséllyel nem tudna legyűrni, folyamatosan versenyezteti egymással a hozzá lojálisokat, már ugye lojalitásban, és hetedíziglen elpusztítja azokat, akik az útjába állásnak még akár csak a gondolatával is kacérkodni merészelnek.
És, teszem hozzá mindannyiszor, mert ezt az "és"-t ezt nem lehet eleget hangsúlyozni, és ez nálunk kifejezetten népszerű, a legmagasabban támogatott társadalomszervezési modellnek tűnik.
De miért is lenne ez másként? Mire kéne manapság izgulni? Olyan elvont marhaságokra, mint liberális jogállam, normatív, szektorsemleges finanszírozás, intézményi autonómiák, ésatöbbi, ésatöbbi, ésatöbbi? Osztán miért? Részei-e mindezek a mi kultúránknak? Hát részei a lófaszt! Kádár apánk, az része, nem a jogállam! Ez van, a kultúra már csak így működik, ha nem gyomlálják-ganyézzák rendesen, akkor biza csak ugyanaz a félparlag örökítődik tovább, amin az őseink is vért-verítéket nem kímélve csókolgatták a kezeket és nyalták a nyalni valót. És ugye akkor már csak fel kell tennem a költői kérdést, hogy kik is működtették a kultúrát az elmúlt emberöltőcskében...
Ami pedig mindebben a legfájdalmasabb az sajnos az, hogy működik. És az idő múlásával egyre jobban fog működni, mert csak a leghülyébb elitünk leghülyébbjei hiszik azt, hogy a világ meg fog állni, ha Orbán nem az ő szájuk íze szerint irányítgatja azt. Hát, nem fog. Az emberek ugyanis nem nagyon szeretnék eltenni magukat spirituszban és kivárni, amíg Debreczeni József immáron végleg megbuktatja Orbánt, vagy amíg valaki végre megokosítja a Farkasházy által nekifutásból lehülyézett 90%-ot, hanem bizony ők boldogulni szeretnének ma is, és holnap is. Őket aztán a legkevésbé sem lehet olyasmivel valamiféle dacra, tiltakozásra, ellenállásra ösztönözni, hogy legyen mégis inkább a Puch a Simicska, vagy a Farkasházy a Kerényi, esetleg a Veres Jani a Matolcsy, tesznek ők ívesen minderre, őket az érdekli, hogy a saját kicsinyke, ámde számukra annál fontosabb problémácskájukat hogyan tudják megoldani. Ha kézcsókkal, hát azzal, ismétlem, nálunk ma ennek van komolyabb kulturális beágyazódása, nem a bármi másnak. Szépen elkezdik használni a korporációkat, és persze a kvázi-korporációkat, az informális csatornákat, és ezzel mintegy saját magukat is érdekeltté teszik az orbáni rendszer fenntartásában, hiszen ha valakinek már van egy bejáratott segge, akkor a francnak sincs kedve azt megbolygatni, ki tudja mi jönne helyette, még az is lehet (a rendszerváltás tapasztalata, jó reggelt!), hogy egy sokkal rosszabb, ahol ráadásul a barna dolgokra még kötelező is azt mondani, hogy nutella.
Mi kiszámíthatatlan lenne ebben? Semmi. Illetve ami bizonytalanság ebben a rendszerben van, az a rendszer inherens része, és végső soron az is kiszámítható, a formulája is egyszerű: ha rosszul csókolsz kezet megdöglesz. Mi lehet ennél is kiszámíthatóbb? Ami ebben az egészben az igazán elkeserítő az egyrészt az, hogy ennek a rendszernek komoly a támogatottsága, másrészt pedig, hogy akik állítólag ennek ellene lennének, aka: az ellenzék minderre a következőket tudja érdemben válaszolni, igyekszem szó szerint, betűhíven idézni:
.
.
.
Na, hát körülbelül itt tartunk, a kilenctized hülye országában, így szervezünk magunknak társadalmat és ilyen elitet tartunk el. Lehet reménykedni 2014-ben.