Hisztérikus egy állat, csak a gond van vele, alig alkalmas bármiféle komplexebb felhasználásra, ez így nem mehet tovább, megoldást kell találni. Az alapprobléma az, hogy sok van belőle. Illetve ez relatív, nem is igazán sok, hanem pont ott, ahol van, ott van belőle sok. Ha nem pont ott lenne, ahol, akkor nem is lenne semmi baj, illetve mégis, mert akkor valahol máshol lenne, és így nem ott lenne vele a baj, hanem amott. Például ha az egyetemen van, akkor az ember, mint olyan már pusztán a mennyiségével is csak a gondot, a bajt, a problémát okozza, ahogyan erre örök kedvencem, Laczkovich tanárúr is volt szíves rámutatni:
Az egyetemi oktatók idejének, energiájának és szellemi kapacitásának túlnyomó részét egy tudatlan, motiválatlan, érdektelen, tanulásra és munkára képtelen hallgatói tömeggel való vesződés köti le.
Hát tessék, a sok rohattpolitikus, a kamanyisták, meg a fasisztákok beterelték a csürhét a Szent Egyetem földjére, és olyanok, mint a nő az ágyban szex után: csak zavarnak. Mi lenne a megoldás? Hogy ne legyenek ott, ahol? De hát amint azt már az előző bekezdésben is írtam ez se jó megoldás, mert ha nem ott vannak, ahol, akkor valahol máshol. Hol legyenek hát? Szakiskolában, a franc az alkalmatlan pofáját ennek a mocsadék tömegnek! Illetve hoppá. Nézzük, mit ír erről a szakiskolák Laczkovicha:
Az utóbbi két dolog azért is rendkívül fontos, mert a hazai túlképzés egyik óriási bűne, hogy még azokra a diákokra sem jut kellő energia, akiket érdekel ez a mesterség. "A 36 gyerekből van 6, akivel érdemes foglalkozni, mert érdeklődő, és van affinitása a dologhoz. Másik 4-5 olyan, hogy ha lenne energia foglalkozni velük, valamit ki lehetne hozni belőlük. A többit egyáltalán nem érdekli ez az egész" - mondta lapunknak korábban Vomberg Frigyes oktató. A rengeteg motiválatlan diák rendkívüli módon megnehezíti az oktatást, a tanárok idejének és energiájának nagy része fegyelmezéssel megy el a tanítás helyett.
Amerre csak nézünk mindenhol ez lesz: rengeteg motiválatlan fiatal, akik csak zavarják a létezésükkel a Laczkovichokat és a Vombergeket, márpedig be kell látni, hogy ez a rendszer nem a csürhéért van, hanem a Laczkovichok és Vombergek drága idejének és energiájának a lehető legigényesebb kiteljesedéséért. Persze ha szisztematikusan végigmennénk a teljes vertikumon, akkor eljutnánk oda is, hogy ez a sok ember, elitpedagógusi szakszóval: csürhe nem csak az egyetemen zavar, és nem is csak a szakiskolákban, hanem vélhetőleg a Blaha Lujza téri hajléktalan- és kukázóképzőben is ugyanezt mondaná róluk valamelyik senior alkoholista, aki mellékállásban az utánpótlást is képezni szokta időnként.
És itt vége a dalnak, nincs már hová hátrálni, el kell fogadni, hogy a Laczkovichok, a Vombergek és a többi, vélhetőleg Istentől küldetésként kapott csúcspedagógusi feladatukat éppen ellátókat ebben az ellátásban zavarni a csürhével Isten ellen való vétek, így jobb híján el kéne gondolkodni azon, hogy az immáron sehová, semmire sem alkalmas embereket, azaz a csürhét hogyan lehetne táplálkozás céljára hasznosítani. Ez még mindig egyszerűbb lenne, mint az elitünket rávenni egy pillanatnyi gondolkodásra, annak a belátására, hogy ez a motiválódás talán egy picit mégiscsak másként működik, mint ahogyan azt az elit elefántcsonttornyaiból gondolni vélik, és hogy igen nehéz ott motiváltságot elvárni vagy remélni, ahol minden egyes csúcsfasz csak rinyál és mindegyik valaki mástól várná el a probléma megoldását, ráadásul úgy, hogy még csak meg se fordul a fejébe, hogy mi a szart kezdjünk azokkal, akiket ők létszámfölöslegnek minősítve mint szart a szőnyeg alá besöpörnének valahová, mert kell itt a rend nagyon.
Meg hogy azért ezek a történések, tehát a csürhe egyre súlyosabb fölöslegessé válása az elit számára nem annyira egy légüres térben történik meg, hanem ebben a mi kicsinyke országunkban. Ahol - hogy ne mindig csak Laczkovich-csal baszakodjak - egy Vomberg is beláthatná, hogy szakácsból el tud helyezkedni jól mondjuk a szakácsok tíz százaléka, mert kábé ennyi az aránya (szerintem jóval kevesebb, de ez most mindegy) azon éttermeknek, amelyek tényleg helyet tudnak biztosítani egy vombergi értelemben is jól képzett szakácsnak, és akkor ott a kérdés, hogy mi a fasz pálya áll a maradék 90% előtt? Borzasztó és szörnyű helyek, amelyek abból élnek, hogy tényleg kreatív módon átalbasszák hivatásszerűen azokat, akiket vendégnek kéne tekinteniük, meg persze ezek a helyek úgyszintén átalbasszák a pláne fiatal, pályakezdő munkavállalókat is, pincér, szakács, mosogató, egál. És a gyerek nem hülye, ő nagyon is jól tudja, hogy mi vár rá kurvaországban, ő a lehető legjobban tisztában van azzal, hogy a szűk kiváltságosokon túl a zömnek, tehát a csürhének leginkább egy ilyen átalbaszós, szar élet kínáltatik, mint pálya, és akkor ugye forgassuk csapágyasra a szemünket, hogy miért is motiválatlanok.
Persze tudom, vannak, akik ezen szeretnének változtatni, és ez a vágy hajtja őket, de ettől még tényleg lerakhatnák a seggüket egy kis időre valami puha és kényelmes berendezési tárgyra és átgondolhatnák szépen konzekvensen azt, hogy az átgondolatlan nagyot akarások hányszor eredményeztek már borzasztó dolgokat nálunk szerencsésebb sorsú országokban is. Vagy ha nincs kedvük erre az átgondolásra, akkor legyenek következetesek és dolgozzuk ki végre a fölösleg ésszerű felhasználásának a legcélravezetőbb módját: találjuk ki, hogy milyen módon lehetne az embert táplálkozás céljára hasznosítani.