Kezdetben vala a hit, hogy az állam és csakis az állam. Ő a mi Istenünk, ő teremt, ő tart meg, valamint ítél, eleveneket és holtakat. A hit pedig vala erős, ezért áldozánk mi a mi Istenünknek a mi szokásaink szerint, azaz lökénk neki vala némi szimbolikus szarságot és tartánk meg magunknak az ízletesebb, kövérebb falatokat. És tisztelénk vala a mi Urunk prófétáit, kiket nevezénk pártpolitikusoknak, már ugye mindaddig, amíg ezen igehirdetők fillérre pontosan azt mondják nekünk, amit mi hallani szeretnénk vala. De ami legfontosabb, erős vala a mi meggyőződésünk abban, hogy egy és csakis egy az Isten, és bármi, ami létezik, ami létezhet és aminek a létezése nemkívánatos csakis és kizárólag ezen egy Isten által létezhet, vagy tűnhet el a picsába. És látánk, hogy ez rohadtul nem jól van így, ami látás csak még jobban megerősített minket a hitünkben, hogy ennek így és csakis így kell lennie.
Oszt akkor jön ez a gugli, vagy mi a franc és beleköp ebbe a jó kis langyos, lábmeleg leveskénkbe. A blaszfém kurva anyját neki, hát mit képzel ez magáról???
Engem mondjuk meglepett. Az már nem, hogy a mintaadót ilyen sokan és ekkora lelkesedéssel követik, mert mi meglepő van ebben, felmutattatott az ő szent töke, és a tömeg egy felmutatott szent tököt mindig, minden időben lelkesen követni fog. Egy másik tömeg pedig a szent sarut, így megy ez. Szóval van ez a cég, és biztosan volt/van neki rá valamiféle prózai oka is, de pillanatnyilag ez lényegtelen, a fő, hogy úgy döntött, hogy ő köt valamiféle szövetséget a civilekkel. Jelesül mintegy élére áll, de legalábbis a frontvonalába egy civil ügyért folyó harcznak. Engem ez annyira meglepett, hogy napokig nem is nagyon volt róla véleményem, ami nálam úgy működik, hogy van egy véleményem, ami szépen ütemesen ingázik a végletek között. Első blikkre elkezdtem lelkesedni, hiszen azt láttam, hogy a posztmodern társadalmakat meghatározó három fontosabb hatalmi tényező, tehát az állam, a piac és a civilek nem csak patológiás szövetségeket bírnak egymással kötni (például: a piac-állam relációra: Közgép-állam, a civil-állam relációra: ööö, vajon perelne még Széles Gábor, ha ide a Békemenetet írnám?), hanem "egészségeseket" is. Aztán elkezdtem konzultálni azokkal, akiknek adok a véleményére és felfedeztem egy elég markáns fintorgást az arcukon. Hogy á, ez csak kamu, pótcselekvés, arra kell ez a "nyitottakvagyunk"-izé, hogy magukra akaszthassák, és elmondhassák: lám, mi mennyire progresszívok vagyunk, és a részükről ezzel már le is van tudva a dolog. Na, akkor most mi legyen? Szeressem, vagy ne szeressem?
Hosszas töprengés után most ott tartok, hogy kezdem felfedezni, miszerint a szándéketika és a cselekvésetika a mai kánonok szerint nem nagyon válik el egymástól, sőt, mondhatni, hogy inkább kéz a kézben járnak. Tehát nem az az érdekes csak, hogy milyen motivációkból, milyen belső késztetések hatására cselekszenek úgy a szereplők, ahogyan, hanem hogy ennek mi lesz, mi lehet a hatása. Azt látom, hogy mintegy mellékesen, de akár olyan hatása is lehet, hogy az állam egyisten jellegébe vetett, sziklaszilárdnak gondolt hitünk meginoghat, és látám, hogy ez jó.
Most pici kanyar jön.
Nem jó dolog az, ha az ember csak a mélyen hívőkre figyel. Akik például arra építették a teljes személyiségüket, hogy az ő világukat az állam nevű isten határozza meg, és az életük kiteljesedik a próféták követésében valamint a hamis próféták üldözésében, azoktól nem túl bölcs dolog véleményt venni, mert olyanok ők, mint a trágyagereblyés ember Bunyannál, ők csak a mindenkori szart látják, mert csak azt akarják látni, és ezzel nem azt mondom, hogy a szart azt sohase kéne látni vagy láttatni, de a világ ennél azért valamivel talán mégiscsak bonyolultabb. Mert igaz, hogy (például) Orbán csinál szar dolgokat, de az már nem feltétlenül igaz, hogy ennek ne lehetnének akár jónak elgondolható következményei is. Például: igaz, hogy mára eléggé manifeszté vált, miszerint az állammal szövetkezni bármilyen szinten (akár úgy is, hogy az ember az állam alkalmazásába áll) eléggé olyan, amihez már kifejezetten komoly gyomor kell, de ez egyúttal egy szelekciós mechanizmus is, hiszen ahogyan ez a vélekedés egyre jobban elterjed, ahogyan részese lesz a mítoszainknak egyre inkább bele fog értődni az is, hogy aki nem szereti, ha sűrűn háborog a gyomra az igyekezzék, iparkodjék elkerülni azt, hogy neki az állammal szövetkeznie kellejen, bármilyen szinten is. Márpedig lehet ugyan szar az, amit most Orbán az országgal csinál, de ha ennek az lesz az egyik, nem szándékolt következménye, hogy ez a szánalmasan álságos etatizmusunk valamelyest és idővel oldódik, akkor pont leszarom, hogy éppen mennyire gyűlölöm Orbánt, mert attól még én ezt egy jó következménynek gondolom. Persze erre a felismerésre hívők között nem lehet eljutni, mert ott csak a jó próféta - rossz próféta dichotómia az elgondolható, a trágya és a manna, és a kettő között nincs semmi egyéb.
Persze nem csak a Google ismerte fel azt, hogy ebben a mostani berendezkedésünkben igenis jut lap az államon túl más szereplőknek is, főleg ha nem rest és oszt magának, csak ugye a sok apróbb szereplő játéka nem annyira látványos, ez van, ez a nagyszínpad előnye, de ettől még ugyanúgy fontosak ezek az apróbb újszövetségek is. Nekem például csak nemrég lett meg az az információ, hogy a Rosenberg Hungária Kft. újíttatta fel az esztergomi dzsámit. De ugyanez a cég egy másik nagyon fontos civil ügyet, az oktatást és a kutatást, az innovációt is támogatta, így állhatott elő az a szituáció, ahol ezek az ügyek összeértek, és a szóban forgó cég az általa felújíttatott dzsámiba szervezett egy kiállítást és egy konferenciát mindarról, amit az általa is támogatott diákok a küzdelmeik során "letettek az asztalra".
Mindezek persze apró dolgok, de hát a régi bölcsesség is azt mondja, hogy a zápor is apró cseppekből lesz. Talán a Google és a hozzá oly lelkesen csatlakozott piaci szereplők példája arra is képes lesz ráirányítani a figyelmet, hogy létezhet más, és talán akár még működőképesebb szövetség is, mint az, amelyikben egy, istenként pozicionált államra hagyatkozunk, és ha az ilyen újabb szövetségek sorra alátámasztják azt, hogy így is lehet, hogy a civil célokhoz ezeken keresztül is simán el lehet jutni, valamint ha a mindenkori Orbánok még egy ideig megteszik azt a szívességet, hogy az államot a finnyásabb gyomrúak szemében továbbra is egy utálatos, kerülendő valaminek tartják meg, akkor ennek lehet jó következménye is. Ami idővel akár még magára az államra is visszahat, hiszen ha látja, hogy lanyhul az ő híveinek a buzgalma akkor előbb-utóbb nem marad más az ő számára sem, mint némi reformáció, a dogmák puhítása, elfogadása annak, hogy a posztmodern polgár igenis szereti az egymással versengő istenek világát.